top of page

Somogyfajszi tábor

Lázár Zoltánné

MAR. 23, 2023

Az idén augusztus 23-29-ig tartottuk a hagyományokhoz híven azt a tábort
Somogyfajszon, amit minden évben nagyon várunk

A Mátyás Király Gimnázium somogyfajszi tábora

Az idén augusztus 23-29-ig tartottuk a hagyományokhoz híven azt a tábort
Somogyfajszon, amit minden évben nagyon várunk. A jelentkezők a vizualitás, a német nyelv,
a túrázás, a drámajátékok világában merülhetnek el évről évre. A gyönyörű természeti
környezet, a tó, a kastély parkja ideális környezetet teremt az elmélyülésre, az alkotásra, a
játékra, a túrázásra. A rajzolás és festés szerelmesei délelőttönként Lengyel Zsüliett tanárnő
vezetésével akrillal, pasztellel, grafittal dolgoztak, portrékat, tematikus képeket készítettek.
Az alkotásokból az év folyamán kiállítás nyílik az iskolában.
Keserű Zoltán tanár úrral a túrázhattak az érdeklődők a környéken, fölfedezhették a
somogyi táj növény- és állatvilágát, rejtett zugait, kis falvait. A német nyelvet is
gyakorolhatták a diákok igény szerint tanár úr segítségével. Neki köszönhettük a reggeli
ébresztést is, amit feledhetetlen zenei impovizációval festett alá.
A drámafoglalkozásokat én vezettem, együtt alkottuk meg az egyedi, óriási
tárasjátékunkat, amelyet dramatikus játékokkal, improvizációs helyzetgyakorlatokkal tettünk
változatossá. A játékokon keresztül önismeretünket, önbizalmunkat is fejlesztettük, és
nagyokat nevettünk a vicces helyzeteken.
Vajda Emília pszichológus segítségével pedig alkalmunk nyílt egyéni beszélgetésekre,
csoportos művészetterápiás foglalkozásokon való önfejlesztésre. A megtanult technikák
segítségével bővültek az életvezetési és pályaválasztási ismereteink, ennek nagy hasznát
vehetjük az életünk formálásában, a tudatosságunk erősítésében.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, végig a természetben lehettünk. Egy hétre
magunk mögött hagyhattuk a hétköznapok gondjait, kedvünkre alkothattunk, játszva
tanulhattunk, közösségben lehettünk végre a hosszú karantén után.

goethe-institut-logo.png

A honlap átalakítása a Goethe Intézet támogatásával valósult meg.

Die neugestaltung der Homepage erfolgte mit der freundlichen Ünterstützung des Goethe Instituts.

Iskola alapdokumentuma

E-napló

Mátyás Király Gimnázium és Kollégium

OM azonosító: 034145

cím: 8640 Fonyód, Hunyadi J. u. 3.

tel.: + 36-85 / 561-960

E-mail: titkarsag@liveedu.matyas-fonyod.hu

Fenntartó:
Siófoki Tankerületi Központ

cím: 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2.

tel.: +36 - 84 / 795 - 236

E-mail: siofok@kk.gov.hu

Tankerület igazgató:
dr. Gruberné Kis-Pál Andrea

  • Instagram
  • w-facebook
bottom of page