top of page

Rendhagyó búcsú a Gimnáziumtól

Full Name

MAR. 23, 2023

Számtalan helyen és formában olvastuk, hallottuk, érzékeltük a saját életünkben is, hogy az
iskolák bezárásával, március 16-a óta megváltozott az életünk…

Rendhagyó búcsú a Mátyás Király Gimnáziumtól

Számtalan helyen és formában olvastuk, hallottuk, érzékeltük a saját életünkben is, hogy az
iskolák bezárásával, március 16-a óta megváltozott az életünk…
A 12. osztályosok számára az elmúlt három hónap még nehezebb volt. Nemcsak a tanulás
miatt, hanem elmaradt a személyes búcsúzás, a ballagás, az elköszönés attól az intézménytől, ami a
második otthonuk volt. Az érettségi egy életszakasz lezárása. Az elmúlt időszak eseményeit nem
tudjuk sajnos pótolni, de a 12. évfolyam közösen ültetett egy gesztenyefát a gimnázium mellé, ami
méltó emlékként ott fog állni, emlékeztetőül erre a rendkívüli évre.
Az osztályonkénti bizonyítványosztás alkalmával elköszöntek a 11. osztályosok képviselői a
végzősöktől, akik megkapták a tarisznyát és a virágot is. Lehetőség volt a tanáraiktól is búcsút venni.
Kollégáim és az alsóbb éves diákok nevében is azt kívánom, hogy minden most érettségiző
diák vágya, álma és kitűzött célja teljesüljön!

goethe-institut-logo.png

A honlap átalakítása a Goethe Intézet támogatásával valósult meg.

Die neugestaltung der Homepage erfolgte mit der freundlichen Ünterstützung des Goethe Instituts.

Iskola alapdokumentuma

E-napló

Mátyás Király Gimnázium és Kollégium

OM azonosító: 034145

cím: 8640 Fonyód, Hunyadi J. u. 3.

tel.: + 36-85 / 561-960

E-mail: titkarsag@liveedu.matyas-fonyod.hu

Fenntartó:
Siófoki Tankerületi Központ

cím: 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2.

tel.: +36 - 84 / 795 - 236

E-mail: siofok@kk.gov.hu

Tankerület igazgató:
dr. Gruberné Kis-Pál Andrea

  • Instagram
  • w-facebook
bottom of page