top of page

Mátyás-nap

Kereskai Zita

MAR. 23, 2023

Az idei tanévben 2020. február 21-én került sor iskolánk névadójának, Hunyadi Mátyásnak az
ünnepére

Az idei tanévben 2020. február 21-én került sor iskolánk névadójának, Hunyadi Mátyásnak az
ünnepére. Ahogy Szilasi Gábor igazgató úr is kiemelte ünnepi köszöntőjében, ebben az évben a
hagyományőrzés és az újítás kettőssége jellemezte a Mátyás-napot.
A hagyományőrzés része volt a Mátyás- falnál a koszorúzás, utána Madách Imre Az ember
tragédiájának falanszter színének bemutatója következett. Ezen a napon került sor a Pro Scola és a
Mátyás- gyűrű átadására is. Előbbit idén a Bujdosó Pincészet, utóbbit Mátrainé Janity Zita tanárnő
kapta. Az emlékbeszéd pályázatunk nyertese pedig Locker Barnabás 11. c osztályos tanuló lett.
Az újítás része volt, hogy ezután a diákok nem több csoportban szétosztva vettek részt
programokon, hanem először Király Gábor 108- szoros válogatott kapus rendkívül tartalmas
előadását hallhattuk Hogyan lehet motiválni a mai középiskolásokat? címmel, majd Lábas Viki, volt
fonyódi gimnazista lépett fel zenekarával azon a színpadon, ahol középiskolásként népdalokat
énekelt. A nap zárásaként pedig egy interaktív színházi előadást láthattunk.

goethe-institut-logo.png

A honlap átalakítása a Goethe Intézet támogatásával valósult meg.

Die neugestaltung der Homepage erfolgte mit der freundlichen Ünterstützung des Goethe Instituts.

Iskola alapdokumentuma

E-napló

Mátyás Király Gimnázium és Kollégium

OM azonosító: 034145

cím: 8640 Fonyód, Hunyadi J. u. 3.

tel.: + 36-85 / 561-960

E-mail: titkarsag@liveedu.matyas-fonyod.hu

Fenntartó:
Siófoki Tankerületi Központ

cím: 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2.

tel.: +36 - 84 / 795 - 236

E-mail: siofok@kk.gov.hu

Tankerület igazgató:
dr. Gruberné Kis-Pál Andrea

  • Instagram
  • w-facebook
bottom of page